Foundations

My fingertips are holding onto the
cracks in our foundations,
and I know that I should let go,
but I can’t.
And everytime we fight I know it’s not right,
everytime that you’re upset and I smile
I know I should forget, but I can’t.

Hogy van az, hogy egyszer csak találsz valakit, akivel teljesen egy hullámhosszon vagy, órákig eltudsz lenni vele, sírva röhögtök a semmin, nincsenek kínos csendek a beszélgetésekben, egymás után jönnek a szavak, és nem győzöd mondani, aztán hirtelen egy teljesen másmilyen embert találsz magad mellett?

Én belátom, hogy 3 hónap alatt, biztos én is változtam, de ez a körülöttem lévőkkel való kapcsolatomra nem hatott ki jelentősen. Ellenben abban biztos vagyok, hogy ő megváltozott. Van egy mondás, hogyha mindenki hülye csak te nem, akkor el kell gondolkozni azon, hogy nem fordítva van-e. Szerintem ideje lenne elgondolkozni, hogy miért romlott meg a két legjobb barátjával a kapcsolat. Mert nem biztos, hogy mi vagyunk a hibásak… Én megpróbáltam toleránsabb lenni, de néha egyszerűen nem megy, mert falnak megyek a sok siránkozástól és okoskodástól.  Mindenki ellenség, neki olyan nehéz. Elárulom, mindenkinek nehéz, mégsem sír mindenki miatta. Feltűnhetne, hogy néha JOGOSAN vágunk vissza, és sértődünk meg azon amit mond, vagy amit csinál.

Elő lehet adni, hogy mennyire rossz, meg mennyire hiányzok. Meg, hogy engem ez mennyire nem érdekel, és csak neki fontos. Ha fontos lenne, akkor olvasná ezt. Mert nem abból áll h ” Naaaa mizuuuu? ” Faszkivan a namizuval. SEMMI KÜLÖNÖS NINCS. Annyira ismerhetne, hogy minden KONKRÉTAN feltett kérdésre válaszolok, de magamtól nem fogok kisregényeket regélni, mert én nem olyan vagyok. De gondolom ezért is én vagyok a mocsok.

Szól akinek szól. Nem Neked, Életem mielőtt  magadra vennéd 🙂

 

Liesel

“Ott feküdt sárga hajjal és csukott szemmel, és a könyvtolvaj odarohant hozzá, és összeesett. Ledobta a fekete könyvet. -Rudy- zokogta-, ébredj…- Megragadta az ingét és egészen enyhén, hitetlenül megrázta. – Ébredj fel, Rudy- És  most, miközben az ég továbbra is tüzelt és hamut szórt, Liesel elölről ragadta meg Rudy Steiner ingét. – Rudy, kérlek.- A könnyek tusakodtak az arcával. -Rudy, kérlek ébredj fel, a fenébe, ébredj, szeretlek. Gyerünk már Rudy, gyerünk, tudod, hogy szeretlek, ébredj fel, ébredj fel ébredj fel…
De minden közönyös volt.
A törmelék csak még magasabbra kúszott. Betonhegyek vörös sapkában. Egy könnyekkel viaskodó gyönyörű lány, amint rázza a holtat.”

Markus Zusak- A könyvtolvaj
( A világ vége c. fejezet. )

So many things I’d say if only I were able

Nem baj, már csak kis idő és vége van. És túl leszel rajta.

Furcsa, hogy azok a barátságok amik az elején olyan erősnek indultak, milyen véget érnek. Az összeillő emberek előbb utóbb megtalálják egymást, aztán aki meg nem illik be sehova, kimarad. Lehet, hogy nem is akar beilleni. Csak néha elfogja az érzés, hogy jó lenne tartozni valahová. Úgy osztályon belül. Mert amikor Ő nincsen vele, és ül a lányöltözőben, és hallgatja a többieket, és rájön, hogy senki sem pótolhatatlan, és őt bizony csúnyán kilökték a helyéről. Nem, igazából, csak lehetett volna a helye, egy bizonyos kis kompromisszum árán.

Mekkora képmutatásra vall azt írni, hogy bármit megtennél a legjobb barátaidért, és soha nem fogod feladni azt a barátságot?  Ami már nem is létezik. Totális hazugságnak számít már, ha ezzel a két emberrel már szóba se állsz úgy igazán? Már akkor lehetett tudni a végét. Persze, én sem tudtam. Vagy csak nem akartam tudni.

Sok rossz döntés vezetett ide? Lehet, én egyről tudok ami a végső döfést megadta. Azt az egyet bánom, magam miatt is. A többit egy percig se. És azért nem, mert lehet, hogy nem illek bele abba a gyönyörűséges 12c-be a még gyönyörűségesebb lányszakasszal az élén, de nem lennék most ott ahol vagyok, azzal akivel vagyok.

Lehet, hogy bennem van a hiba, mert mindig én kerülök a körön kívülre. De van aki szeret és elfogad így, tehát maradnék a defektjeimnél. Lehet, hogy antiszociális vagyok, de én akkor sem fogok mindenhez és mindenkihez jó pofát vágni. Lehet, hogy makacs vagyok, de ha hülyeséget beszélsz, akkor is bebizonyítom, hogy nekem van igazam. Lehet, hogy gyakran bántalak, de attól még szeretlek. Lehet, hogy gonosz vagyok, de legalább bevallom. Nem tehetek róla, hogy nem illek bele az ideális emberről alakított képedbe, vagy csak az én hibám, de ez már igazán mellékes.

Bántsatok meg szándékosan, ha akartok. Tapossatok meg ha akartok. Köpjetek le olyanokért amiket el sem követtem. Aztán jöjjetek oda és kérjetek meg h csináld ezt csináld azt. De persze meghálálni, úgy igazán nem fogjátok, mert megtehetitek. Mert egységben az erő. És ti együtt vagytok. De tudjátok mit? Csináljátok nyugodtan, nem érdekel, lehet, hogy  rosszul esik egy pillanatig, de nem érdekel. Csináljátok, és élvezzétek is, mert csak ti lesztek tőle kevesebbek, nem én.

Nyolc

William, az egyik ablak melletti karszékben ült, szórakozottan forgatott a kezében egy kiürült poharat. Nézett kifelé az ablakon, a zöldellő gyepen, a fehér virágokkal feldíszített lugason pihentette tekintetét. Hirtelen felriadt, a másik karszék lábának hangjára, ahogy a kifényesített parkettán megcsikordul. Felnézett, Charles ült le mellé. A nap során csak egy rövid  fejbiccentésre volt idejük, de most, hogy már mindketten lefutották a kötelező köröket, leülhettek egy percre beszélgetni.

Charles nem szólalt meg, hátradőlt, lassú mozdulattal elővette a cigarettatárcáját, és rágyújtott. William kérdő tekintettel nézte barátját, aki továbbra sem beszélt, csak mosolyogva fújta a füstöt, és kifelé nézett az ablakon. Így ültek még egy darabig, és William kezdett egyre idegesebb lenni, de csöndben maradt.

Amikor Charles felállt a székből, csak mosolyogva intett neki, hogy kövesse. William szótlanul indult a nyomában. Átléptek a nappaliba, William rögtön tudta merre tartanak. Charles felesége, takaros brokát ruhában ott állt a szoba hátsó falánál az idősebb Williamről festett porté alatt. Elmélyülten csevegett egy finom arcvonású lánnyal, akinek kontyba fogott fekete hajába  olyan aprócska  virágokat tűztek, amik színben harmonizáltak a krémszínű selyemruhájával.

A felületes szemlélő figyelmét elkerülhette volna, de William látni vélte, ahogy Charles és neje cinkos pillantást váltanak.
– Szeretném bemutatni neked Elsepht-t. Az unokahúgom, múlt héten érkezett Wakefield-ből- William bólintással fogadta a bemutatást, majd mielőtt észbe kaphatott volna, egyedül maradt a lánnyal, miközben Charles-ék karjukat összefonva a legnagyobb lelki nyugalommal elsétáltak.

Hét

A félhangosan morajló tömeg zaja elhalt, amint meglátták a  márvány lépcsőfokokon lefelé haladó Williamet és a belé karoló Sophiát.
William érezte, hogy nővére finom kis kezével most erősen megszorítja karját. Bátorítóan rámosolygott, majd szépen kihúzva magát vezette nővérét a fehér széksorok és csendben bámuló tömeg közé. Az asszonyok árgus szemekkel vizsgálgatták őket, William biztosra vette, hogy meg van a témájuk a következő teadélutánra.
Pár lépés választotta csak el őket Samtől. A nővérénél pár évvel idősebb férfi, magabiztosan mégis szeretettel nézte, ahogy leendő felesége felé sétál. William elengedte Sophie kezét és beállt a számára kijelölt helyre.
William nem figyelt nagyon oda a pap beszédére, inkább a saját gondolataival volt elfoglalva, de persze mindezt úgy csinálta, hogy a kíváncsi szemek ne vegyék észre, a végén még megszólnák a rossz nyelvek és ettől a kellemetlenségtől szerette volna megkímélni édesanyját és a nővérét is.
Maga is meglepődött, hogy szabadjára engedett elméje nem vitte őt rögtön Lilith felé. Helyette inkább a menyasszonyt és a vőlegényt figyelte. Nem féltette Sophiet, hogy olyan házasságba kényszerítik a tradíciók, amely semmilyen érzelmen nem alapul, pusztán a név és a pénz vonzalmán. Tudta azért, hogy Sophie nem választhatott egy bizonyos rétegen alul. De a nővére amúgy sem volt olyan alkat, aki az éj leple alatt megszökött volna egy vándorszínésszel. Sophie tudta, hogy mi jár neki, és hogy mit szeretne. Sophienak a szerelem az volt, hogy szívesen beszélgetett Sammel, biztonságban érezte magát a férfi mellett, hogy a társaságbeli hajadonok irigykedve nézték, ahogy elvonultak. A szerelem az volt, hogy melegséggel töltötte el szívét amikor Sam kiskutyahűséggel nézte és mosolygott rá, és hogy Sam szerette. Egy olyan  determinált és földhöz ragadt lánynak, mint Sophia, ez jelenti a szerelmet.
William nem tudta elképzelni így magát. Neki a szerelem az, amikor végtelen káosz uralkodik el a gondolatokon, amikor a remény csúfos játékot űz a szívvel, amikor a szív vad táncba kezd a mellkasában valahányszor Rá gondol, kiszárad a szája, és hirtelen nem találja a szavakat ha szembekerülnek. A szerelem az, amit a költők leírnak, nem pedig ez a letisztult, leegyszerűsített valóságszagú valami. Ő azt a lányt fogja elvenni, aki forgószélként jön és lesöpri őt a lábáról, hogy aztán megszelídült kis szellőként maga mellett tarthassa. De, és mostmár tisztán látta, ez a lány nem Lilith volt. Tőle csak sötétséget kapott, és sose fényt. Még csak egy szikrányit sem.

kísérő zene :)))

Hat

Tudom, hogy láthatóan semmi kapcsolat nincsen egy-egy rész között, de a végén majd összeáll ígérem (:

Számtalan ember nyüzsgött a zöld gyepen. Sok ünneplőruha keringett a fehérbe csomagolt asztalok, és a felállított sátrak  körül.
William egy virágmintás karszékben ült nővére szobájában. Sophie egy teljes alakos tükör előtt állva tanulmányozta, vakító fehér ruhába bujtatott karcsú alakjának tükörmását. Szőkésbarna loknijai most laza kontyba tűzve nyugodtak a tarkójánál. William felállt, és a fehér rózsát, amit eddig szórakozottan forgatott az ujjai között, beletűzte Sophie hajába. A lány a tükörben  most Williamre nézett, szemeiben kétségbeesés tükröződött.
” Nem lesz ez így túl sok?” kérdezte habozva.
” Istenem, Sophie” sóhajtott William ” Elragadó vagy!”
És ez nem volt testvéri füllentés. Sophie mindig is igen dekoratív volt, de most,  mintha egy angyal állt volna William előtt. Büszkeség töltötte el, noha ezt sose mondta volna ki hangosan, hogy ő vezetheti az oltárhoz nővérét.
Halk kopogtatás hallatszott, édesanyjuk lépett a szobába. Elegáns volt, és nyilvánvalóan lenyűgözve a lánya által.  Szeretetteljesen nézett végig rajta.
” Lassan, indulhatunk” csak ennyit mondott, finom megremegő hangja elárulta őt. William szótlanul megfogta nővére kezét, és biztatóan rámosolygott. Ez volt hetek óta az egyetlen őszinte mosolya, ami most valósággal megragyogtatta arcát.

 

Öt

William homályos tekintettel bámulta a szürke eget az ablakon át. A hajnal már nem járt messze, mégis úgy érezte, hogy ez az egybefüggő színtelen valami, ami most az ég volt, soha nem fog kivilágosodni.

Két hét telt el álmatlanul, és néhanapján amikor a fáradtság mégis lesöpörte a lábáról, álmatlanul aludt, csak vergődve a súlyos paplanok között. Másképp a sötét folyosókon céltalanul bolyongva töltötte éjszakáit.

Két hét telt el, mióta utoljára látta. Olyan volt, mintha valami kábulat áthatotta volna elméjét, nem az a lelkesedés volt ez, mint az első időkben, mikor réménytelien várta a pillanatot, hogy újra megpillanthassa az arcát, de egy lassan terjődő fertőzés, ami most kezdte átvenni a hatalmat fölötte. Az egyetlen dolog amit akart, kitépni a fájó részt, a szenvedés központját,  egyetlen, erős mozdulattal, hogy véget érjen a fájdalom és újra láthassa felkelni a napot, pont mint azelőtt. Minden újabb szívdobbanás, újabb fojtogató pillanatot jelentett.

William nem tudott olyan dologra gondolni, ami segíthetett volna rajta, Lilith se volt már gyógyszer többé a bajra, még rosszabb is lett tőle: csak felszakította az amúgy is lüktető sebeket.

Amikor a hideg semmi vette körül, csak az nyugtathatta meg egyedül. Bár belülről mardosta valami, lassanként, apró cafatokat tépkedve haladt, és a szíve dobogása is fájdalmas volt, nem mutatta a külvilágnak. Mosolygott, ha arra kérték, nevetett, ha ezt kívánta a társaság. És beszélt, csak beszélt, hogy elnyomja a sikolyokat amik csak a saját fejében szóltak.

Bál

Egy kis keringő, a holnapi bálra készülvén, persze ez egy az én lelkivilágomhoz sokkal közelebb álló, sötét keringő, nem olyan kis tündérkés mint amire holnap fogunk táncolni …

Holnap a fodrászt kell túlélni, aztán minden sínen lesz ^^ fél egytől másnap reggel 6ig 😀 azért lesz egyfajta vasárnapom szerintem x)

Négy

“Inkább írjál magadnak közönség nélkül, mint nagy közönségnek elveszítve önmagadat”

És tudom, hogy annyira nem illik a témámhoz, de egy kis zene estére:

és akkor. tadamm.

“Charles, figyelsz te rám egyáltalán?”
” Természeten, természetesen” mondta, tekintetét nem emelve fel az asztalán fekvő papírokról.
“Akkor?” William céltalanul körözött a szobában, kinézett az ablakon át az utcára, vetett egy pillantást a pár könyv gerincére a polcon, vagy szórakozottan végigsimított a szobanövények levelein.
” Mi akkor?”
” Ugyan már” csattant fel “Emlékszel miről beszélgettünk?”
” Igen Will, arról a bolond lányról, akivel örökké és megmásíthatatlanul beleszerettél, feleségül akarod venni, de ő úgy keresztül néz rajtad, mintha csak üvegből volnál.” Charles továbbra is a papírjait rendezgette, kihúzott egy fiókot, tintás üveget helyezett a fényes asztallapra ” Nos, tedd magad túl rajta”
“Azt hiszem, hogy nem értettél meg” William sértőnek érezte, ahogy barátja egy mondatban összefoglalta azt aminek ő a költői ecsetelésével töltötte az elmúlt fél órát.
” Most tévedsz” végre felemelte a fejét és Williamre nézett ” Lefordítva az egészet, már túlságosan hozzászoktál ahhoz, hogy körberajonganak a nők, és ebben az esetben, amikor az alany nem érdeklődik irántad rögtön bosszús leszel, de közben próbálod megmagyarázni nekem, hogy ő életed szerelme.”
A fiú idegesen fújt egyet, nem tetszett neki, hogy William ilyen lekicsinylően beszél az ő egészvilágot megmozgató érzelmeiről.
” De azok a lányok engem  nem érdekelnek. Engem ő érdekel. Te nem láttad”
” Most már hagyd abba ezt a kisfiús viselkedést amit anyád beléd nevelt”  Charles erélyesebben szólalt meg, unta már a gyereke siránkozást. ” Ha nem kaphatsz meg valamit azonnal morcos leszel. Ez csak egy lány. Jön másik. Tedd magad túl rajta.”
” De…”
” William, halgass rám. Tedd magadat túl rajta.”
William elfordult, motyogott valamit, amit szerencséjére Charles már nem hallott meg. Új érveket fogalmazott meg magában az isteni Lilith mellett, hogy visszavághasson Charlesnak, de mielőtt szólásra nyithatta volna a száját, finom kopogás hallatszott. A következő pillanatban nyílt is az ajtó, nyikorogva, és egy szőkés hajú nő lépett be, tálcán teát hozott. Charles azonnal felpattant, és kivette kezéből a terhet majd óvatos csókot nyomott ifjú felesége arcára. Összemosolyogtak, majd az asszony, mintha valami odatévedt tündérke lett volna már el is tűnt.
” Látod? Ő egy csodálatos nő. Nem ez a te Lilithed, akivel három mondatnál többet nem is váltottál, tehát logikusan nem is tudhatod, hogy milyen valójában.”  Mindezt egy tipikus sakk-matt mosoly kísérte, majd intett Williamnek,hogy üljön le az egyik székre az asztal előtt.
” De… ” kezdte William menteni a menthetőt, elkerülni a végső megaláztatást.
” Nem akarok ma erről többet hallani. Vegyél egy süteményt. Nagyon finomak.”

Három

William kényelmetlenül érezte magát. Mindkét oldalán bájos mosolyú kisasszonyok ültek, figyelemreméltóak voltak ezt be kellett látni, és igazán kitettek magukért, tincseik tökéletes csigákban álltak, a derekuk fűzővel leszorítva, ruháikat mind valamelyik népszerű londoni szalonban vették. Az asztal túlfelén ismeretlen asszonyok és a férjeik ültek.Valahol távolabb fedezte fel nővérét, aki pár tátott szájú barátnőjének mutogatta az eljegyzési gyűrűjét. Édesanyját nem látta onnan ahol ülte, de nem is nagyon kereste, úgy vélte valahol az asztal másik végében ül Mrs. Stancley közelében.
Érkezéskor természeten első dolga volt szemével megkeresni a tömegben Lilithet. Ott állt, emberekkel körülvéve, smaragdzöld ruhában volt, gyönyörű alakjáról William alig tudta elfordítani a tekintetét. Legnagyobb bánatára Mrs Stancley nem sorolta Lilithet a neki való feleség-anyagok közé, így jópár szék távolságban foglaltak helyet.
A vacsora végén nem tudott elég gyorsan felpattani, a lány elsietett a terem másik végébe, őt pedig nem tudott szabadulni a lányok körgyűrűjéből, így hamarosan szem elől tévesztette Lilith kisasszonyt. Nem akart faragatlannak tűnni, így beszélgetett kicsit a lányokkal, de aztán elnézésüket kérte, és átvágott a termen, egészen a nyitott terasz ajtóig.  Kilépett a hűs nyáresti levegőre. Lampionok világították meg a kis kerti sétányt ami a rózsalugashoz vezetett. A teraszról úgy látta,  senki sincs ott, így elindult arra felé, egy kis csend sosem ártott még meg. Már pár lépésnyire járt, amikor egy alakot vett észre, háttal állva neki. A másik megfordult a léptek zajára, így esélye sem volt visszafordulni. Fellépett a lépcsőre. Az utolsó lampion fénye megcsillantotta a zöld ruha anyagát, William azonnal felismerte.
A lány biccentett felé, de nem tűnt úgy, mintha beszélgetésbe szeretne bonyolodni.
“Ha zavarom, akkor visszamehetek” mondta William, zavarát nehezen tudta leplezni. Soha még ilyen izgalom nem fogta el, hogy megnyerje egy lány szimpátiáját, és most nagyon idegesítette, hogy Lilith ugyanúgy keresztül néz rajta, mint első találkozásuk alkalmával.
” Nem, dehogy maradjon nyugodtan” hangja közönyös volt, nem érdekelte, hogy marad-e a fiatalember vagy visszamegy.
” Lilith, ugye?” kérdezte William, nem bírta elviselni a kettőjük közé leszálló csendet.
” Igen ” válaszolt a lány ” Sajnos az ön nevére nem emlékszem”
” William” mondta, a lehető legtermészetesebben, bár hiúságát nagyban sértette a dolog.
” Persze, Sophia öccse.” Ez a mondtad sokkal rosszabbul esett neki, mintha a lány szó nélkül hagyta volna ott. Úgy látszik Lilith mindenkire szakított időt rajta kívül. ” De most, ha megbocsájt, vissza mennénk, mielőtt a néni aggódni kezdene.”
William nem szólt, csak bólintott, aztán elfordult a lánytól, mintha valami nagyon érdekeset látna a vaksötétben.